9/11/2023
newsMagyarország az idei ősz folyamán első alkalommal rendezte meg az AI Summitot, aminek az egyik kiemelt előadója Kiss-Gy. Máté, az Asura Technologies alapító-vezérigazgatója volt.
Máté az elődásában számos fontos témát érintet az AI és az ember kapcsolatát illetően. Részletezte, hogy hogyan fogja a mesterséges intelligencia átalakítani a társadalmunkat, és milyen lesz az AI és az emberiség közössége az előttünk álló, már nem is olyan távoli jövőben. Emellett érintette azt a kérdést is, hogy miként fognak az emberek akár érzelmileg kapcsolódni a gépekhez és azt is, hogy ez milyen veszélyeket hordoz magában.
A rendezvény szervezői és résztvevői szerint is elengedhetetlen, hogy szembenézzünk és elmélkedjük azon, hogy milyen etikai keretek között kell majd szabályozni az AI használatát. Az AI Summit Budapest 2023 tökéletes fórumként szolgált ahhoz, hogy komoly szakmai és emberi diskurzusok alakuljanak ki a mesterséges intelligencia jövőjéről.
Nézd meg Máté előadásának teaser videóját itt: